Mászkálás repcén

Egyre több méhésztárs jelezte, hogy amint a méhek elkezdték járni a kinyílt repcetáblákat, azon nyomban elkezdtek mászkálni. Elszomorító és aggasztó helyzet. Jeleztük a problémát a NÉBIH Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságának (NTAI). Jordán László igazgató úr, korábbi ígéretéhez híven, azonnal elrendelte a helyszíni bejárást!

A tegnapi napon az NTAI 9 munkatársa 10.30-tól 18:00 óráig Baranya megyében 4 méhész tulajdonában lévő 5 méhészeti telephelyet szemléztek meg. A munkában részt vett a Baranya Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztály vezetője is.

Első alkalom, hogy a virágzó repce mellett lévő méhesekben agonizáló, mászkáló, rendellenes viselkedést produkáló méheket tudtunk megmutatni a NÉBIH növényvédő-szereket engedélyező, az engedélyezési eljárásokat értékelő, mérgezés esetén a hatósági eljárásokat bíráló szakembereknek. Reméljük, a látottak meggyőzték a NÉBIH szakembereit, hogy valami nincs rendben. Hogy mi, az nyilván később fog kiderülni. De nagyon reméljük, hogy a tegnapi nap előrevitte, elősegítette a „mászkáló-méhek” jelenség okának megfejtését!