Lobbiztunk a Mezőgazdasági Biztosnál

Október 8-án, Dr. Nagy István agrárminiszter meghívására hazánkban járt Phil Hogan, az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóságának biztosa. Előadást tartott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében lezajlott Konferencián, ahol lehetőséget kaptunk kérdéseket feltenni neki. E kérdéseket előzetesen magyar-angol nyelven kellett benyújtani, amit „élőben”, a konferencián, Szandai József NAK Nógrád megyei elnök, méhésztársunk mondott el. A kérdésekre a Biztos Úr bíztató választ adott, érezni lehetett, hogy tud a problémáról, ismeri az uniós méhészeket érintő problémákat. Utolsó kérdésünkre pedig meglepő választ adott: gyakorlatilag vegyük készpénznek, hogy a Nemzeti Program büdzséje emelkedni fog! Köszönjük az Agrárkamara segítségét! Íme a kérdések, amit Egyesületünk eljuttatott a NAK részére:

Az idei év elején az Európai Parlament nagy többséggel elfogadta az Erdős Norbert magyar képviselő által készített ún. Méz-jelentést. Ebben számos intézkedést javasol a Bizottságnak, ezzel kapcsolatosak a kérdéseink:

  1. Milyen intézkedéseket tesznek a hamisított mézek importjának megállítására? (Az unió illetékes bizottságának tájékoztatása szerint az import mézek 29 %-a hamis! Az olcsó, hamis mézek megjelenése hozzájárul Európában az ágazat sorvadásához.)
  2. Mikor kezdik meg az import mézek származási országaiban a nyomon-követés ellenőrzését hasonló szinten, mint ahogyan az EU-ban történik? (Több harmadik ország méhészeinek termelési körülményei messze nem felelnek meg az idevonatkozó uniós jogszabályoknak, ennek ellenére a mézükkel elárasztják az európai piacot.)
  3. Mikor kerül napirendre a mézdirektíva megváltoztatása arra vonatkozóan, hogy az európai fogyasztó számára megismerhető legyen a méz származási országa? (A jelenlegi szabályozás megengedi a méz kiszerelőjének az „EU-s és nem EU-s mézek keveréke” jelölést, ezzel a méz származási helyét eltitkolják. Az olcsó, hamis mézek keverése a javító minőségű európai mézekkel segít elfedni a minőségi problémákat.)
  4. Tervezik-e a méhészeknek juttatott támogatás, az un. Nemzeti Program büdzséjének emelését? (Az EU-ban több ismert oknál fogva is bajban van a méhészeti ágazat. Ennek ellenére az új tagállamok belépésével és a méhcsaládok számának emelkedésével együtt nem növekedett a kezdeti büdzsé.)