Kései akácosok

Borsod-Abaúj-Zemplén megye:
A megye északi domb és hegyvidéki akácosai főleg a dombtetőkön és déli kitettségű domboldalakon már illatoznak, a völgyekhez közeledve még babos virág fürtöket is lehet látni. A völgyek jelentős része viszont elfagyott, az új hajtások minimális virágrüggyel szépen zöldellnek jelenleg. A mai nap (2016. 05. 20.) már két – három kilót is húztak a mérlegen azok a méhészek akik tegnap, tegnapelőtt érkeztek, a méhészek jelentős része ma vagy holnap indul el az északi területekre.

Nógrád megye:
Márciusban többször is fagykár érte a Nógrádi akácosokat, áprilisban további 4 alkalommal, de még május 16-án reggel is voltak fagyok. Ezek után az akácosok nagyon vegyes képet mutatnak. Van ahol még mindig fekete az erdő, vannak helyek ahol pedig több fejlődési stádiuma is megtalálható az akácnak. Ugyanazon a helyen, vagy fán vannak 3-4 cm-es kalászok, farkasfogas és nyíló virágok egyaránt. A megfázás mértékét csak a mérleg fogja megmondani, sajnos ezt csak utólag tudjuk majd meg.

Elmondható hogy virág mindenütt van és fagyás is. A megye melegebb helyein, településeken, napsütötte szabadon álló fák, fasorok, erdőszélek esetében már a hét elején (05.17.)kinyílt virágokat találtunk,leterheletlen helyeken a helyi méhészek a hét közepén már nyalakodást jeleztek,  de mérésre csak a hét vége körül számíthatunk amikorra a meteorológia is jó időt ígér. Sajnos a repce több helyen még mindig sárgállik. A déli vándorhelyeken,ahol még szép a virág javaslom megvárni a virágzás végét, az optimális vándorlási idő Nógrádba szerintem május 20-22. környéke. Nyúlós költésrothadás miatt helyi zárlat alatt álló település csak Szalmatercs, az 5 km-es sugarú kör miatt községi zárlat alatt álló település pedig Endrefalva, Karancsság, Ságújfalu és Piliny.
Akác fagykár1Akác egyedül álló fa

Bakony:
A tavaszi fagyok következtében igen súlyos károk érték a Bakonyban található akácerdőket. Ennek megfelelően ma már látszik, hogy az Ajka-Városlőd, Kislőd közelében található erdőkben 100%-osnak mondható a virágfürtök károsodása. A középhegység északi oldalán a Kisalfölddel határos területeken ennél jobb a helyzet, de a völgyek itt is el vannak fagyva. A helyzetet súlyosbítja, hogy Gic-Bakonyszentlászló térsége zárlat alatt van.

Amennyiben igazak a hírek a hét végére ígért felmelegedésről, akkor valószínűleg ezekben a napokban be fog indulni a hordás, bár ennek mértéke ismerve az előzményeket ma még nagy kérdés…
Ajka térségében Komárom és Veszprém megye határán