A gyurgyalag védett madár!

Az OMME elítéli és teljes mértékben elhatárolódik a június 2-án történt söjtöri esettől!

Csütörtökön jelent meg a hír: „Akácfával tömte be egy söjtöri férfi a védett gyurgyalagok költőhelyét”. Tekintettel, hogy az elkövető méhész és tagtársunk, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület – mint a legnagyobb hazai méhészszervezet- nem mehet el szó nélkül az eset mellett. Egyesületünk képviselői elítélik és elhatárolódnak az esettől, továbbá óvva intenek minden méhésztársat a hasonló cselekményektől.

Érdekképviselő szervezetként nem hallgathatjuk el azonban azt a tényt sem, hogy bár a méhészek és a gyurgyalagok közötti „konfliktus” hosszú ideje fennáll, a probléma az utóbbi időkben fokozottan erősödik. Ugyanúgy, ahogy a vetési varjak a mezőgazdászoknak, a kárókatona a halgazdaságoknak egyre nagyobb kárt okoznak, úgy a gyurgyalag-problémával érintett területeken a méhészetek is fokozottan érzik a negatív hatásokat.

Egyesületünk elutasít minden hasonló radikális megoldást, ugyanakkor elismeri, hogy e létező probléma is megoldásra – kezelésre – vár. Ha valakinek kétsége lenne a méhészek problémáinak erősödésében ezen a területen, érdemes elolvasni az alábbi cikket: https://index.hu/mindekozben/poszt/2020/05/26/eloszor_lattak_zold_gyurgyalagot_magyarorszagon/

Egyesületünk a kialakult konfliktushelyzetre tekintettel fel fogja venni a kapcsolatot a Magyar Madártani Egyesülettel, hogy közösen keressünk megoldást a problémákra.