Apimondia 2015.09.20. – Daejeon, Korea

Az APIMONDIA rendezvényei közül talán az egyik legjobban várt esemény a technikai kirándulás volt. A szervezők öt útvonalat jelöltek ki a résztvevők számára, mi ebből négy különböző helyszínre jutottunk el. Az egyik útvonal érdekessége, hogy elvezetett a demilitarizált övezet közvetlen közelébe. Mások egy kutató intézetet tekintettek meg vagy méhészeteket, továbbá egy eszközgyártó cégnél voltak látogatóban és volt aki egy mézfeldolgozó üzemben fordult meg.

A Yasengben található eszközgyár udvarában több emlékfát ültettek már az erre látogató szakmabeliek, így azt gondoljuk méltó helyre került Fritsch Ottó akácfája is, melyet a magyar méhészek nevében nyújtott át a házigazdáknak. Ottó Bácsi immár több mint három évtizede őrzi e hagyományt, ennek megfelelő tisztelettel és nagy örömmel fogadták a jelképes ajándékot. A gesztus mindenképpen öregbíti a hazai méhészeti ágazat hírnevét és a két ország méhészei között a barátságot.

Minden négyzetmétert megművelnekGondozottak a kertekTelelésre készülő méhcsaládMéhanya a tömegbenA Yaseng cég méhészeti szaküzletébenA sikeres faültetés után