Előadók listája

A Magyar Méhészeti Nemzeti Program keretein belül lehetőség van olyan rendezvények szervezésére, ahol a méhészek bővíthetik szakmai ismereteiket, új információkat adhatnak át egymásnak, valamint megismerhetnek új méhészeti eszközöket. Az úgynevezett „elméleti ismeretterjesztéseken és regionális rendezvényeken” az egyesületeknek lehetőségük van a közösségüket érdeklő számos témában jártas előadókat meghívni. Az alábbi listában azokat az előadókat tüntettük fel, akik a korábbi években már tartottak ilyen előadásokat, és az elkövetkező időszakban is szívesen beszélnének szakterületükről. Fontos, hogy a listában szereplő neveken kívüli előadókat is lehet hívni, amennyiben rendelkeznek kész előadással.

 

Ábrahám Péter

Alternatív védekezés atka ellen termelő méhészetben

Tel.: 06 20 514 1325

E-mail: abrahammeheszet@gmail.com

 

Antal István

Apiterápiás ház – a méhek csodája

Darázsinvázió – évről évre növekvő probléma

Tel.: 06 30 621 0825

 

Árgyelán János

Konténeres méhészkedés közepes nagyságú méhészetben ((Hunor + ½ NB meleg építményű rendszer).

Tel.: 06 30 635 1256

E-mail: argyelan.janos@omme.hu

 

Dr. Békési László

A méhek mint környezetünk őrszemei

Rezisztencia és immunitás. Betegségeknek ellenálló méhek tenyésztése

A méhbetegségekről korszerűen

Tel.: 06 20 411 0123

Dr. Bónai András

Méhbetegségek mikroszkopikus méretű kórokozói

Probiotikumok hatása a méhek egészségére

Tel.: 06-70/6120574

bonaiandras@gmail.com

Barkó Árpád

Gyakorlati módszerek a rajzásgátlásra, beépítve az ½ Nb kerete technológiába

06306351263

barko.arpad@omme.hu

 

Bross Péter

Ágazati aktualitások

Tel.: 06 30 979 0588

 

Buczkó Endre

Toronymézkamrás méhészkedés

Tel.: 06 30 906 9241

E-mail: buczko.endre@freemail.hu

 

Dr. Csaba György

A legfontosabb fiasításos méhbetegségek felismerése és megelőzése

Hazai és egzotikus méhbetegségek megkülönböztetése, azok kaptár melletti felismerése

A kifejlett méhek betegségeinek előfordulása az év folyamán

Tel.: 06 30 210 3359

E-mail: csaba.gyorgy@chello.hu

 

Csáki Tamás

Varroa atka elleni védekezés szerves savakkal

Méhegészségügy a kísérlettől a gyakorlatig

Tel.: 06 30 332 6848

E-mail: csaki.tamas@gmail.com

 

Dr. Cserényi Péter

Méhbetegségek: nyúlós költésrothadás, Varroa atka elleni védekezés a méhészeti technológiában, nozéma kór, egyéb méhbetegségek

Nagyüzemi méhészkedés alacsonykeretes rakodókaptárral

Tel.: 06 30 953 5044

 

Csonka Imre

A téli és tavaszi méhpusztulások megelőzése

A 12 keretes egyenlőlépes Hunor kaptárrendszer technológiája

A Nosema apis és N. ceranae kártétele, megelőzése és kezelése

Ásványi anyagok szerepe a méhek életében.

Tel.: 06 70 533 9441

E-mail: imre.mehesz@gmail.com

 

Dr. Paulus Petra

Bejelentési kötelezettség alá tartozó fertőző méhbetegségek

Az OMME monitoringvizsgálatainak méhegészségügyi eredményei és mintaküldési szabályai

Tel.: 06 70 399 1470

E-mail: ppaulus1979@gmail.com

 

Dohos László

NB fekvőkaptár és ½ NB rakodókaptár összehasonlítása

Nagyüzemi méhészkedés, méztermelés

EU-konform kaptár: DADANT

Miért cél a BIO

Biokontroll adminisztráció

Tel.: 06 20 480 0856

 

Eisenmann Roland

Ökológiai méhészkedés Ausztriai tapasztalatok alapján (kissejtes technológia)

Tel.: 06 20 886 2339

E-mail: roland.eisenmann@yahoo.com

 

Erdélyi Tibor

A méz és méhészeti termékek termelése, kezelése, csomagolása és értékesítése

Méhészeti technológiám. Így méhészkedem most H12 családokkal

Változó környezet, átalakuló méhészet

Tel.: 06 30 634 4495

E-mail: info@csmc.hu

 

Farkas János

Méhlegelő-javítás fás szárú növényekkel

Akácterületek változása Magyarországon

Faültetések gyakorlata

Tel.: 06 30 635 1257

E-mail: farkas.janos@omme.hu

 

Fehér Péter

Méhlegelő a sikeres méhészkedés alapja

Tel.: 06 30 405 4667

 

Fekete József

Technológiai váltás NB 24 kaptárról ½ NB rakodóra

Üzemszerű méhészkedés közepes méhészetben

Ágazatunk problémái, merre tovább érdekképviselet

Tel.: 06 30 635 1266

E-mail: fekete.jozsef@omme.hu

 

Ficzere Péter

Anyazárkás mézeltetés NB fekvőkaptárban

Így méhészkedem én NB fekvőkaptárban

Az elmúlt 5 év méhész szemmel

Tel.: 06 30 852 5828

E-mail: pficzere@chello.hu

 

Gajdos Máté

5 szezon méhészkedési tapasztalati Új-Zélandon (2010–2017)

Méhanyanevelés a gyakorlatban

Tel.: 06 70 454 9371

E-mail: gajdosmate@hotmail.com

 

Gurbi Mihály

Az anyanevelés gyakorlata. Szelekció, méhnemesítés. JENTER készülék használata, petés-álcás anyanevelés. Anyák elfogadtatása. Pároztatók fajtái, készítése

Pempőtermelés

A szaporítás módjai

Tel.: 06 24 474 575, 06 30 246 6139

 

Hajtós Béla

Ökológiai méhészkedés, alternatív méhvédelem

A modern méhészkedés lehetőségei, eszközei Magyarországon a gyakorlatban egy közepes méretű méhészetben.

Tel.: 06 30 263 1506

 

Dr. Hegedűs Dénes

Méhegészségügyi kérdések

Tel.: 06 30 943 4602

 

Dr. Kántor Dezsőné

Méhészet és mézeskalácsosság. Méhviaszgyertya-öntés. Elfeledett nemzeti italaink: mézsör és mézmárc

Tel.: 06 20 354 4613

E- mail: peto.ica53@gmail.com

 

Katulin Károly

Tavaszi fejlődés segítése

Nozéma elleni teendők

Méhanyanevelés vagy -tenyésztés?

Tel.: 06 35 357 336, 06 30 853 0165

E- mail: katulink@freemail.hu

 

Dr. Kelemen Bálint

A kistermelők kötelezettségei a jogszabályok tükrében. A méhészek méhtartással és méhészeti termékek értékesítésével kapcsolatos kötelezettségei

Aktuális méhegészségügyi kérdések (gyakorlati atkavédelem)

Tel.: 06 44 377 382, 06 20 390 2060

 

Király László

Mézeltetés visszaröpítéssel, összröpítéssel (avagy a több termelés titka)

A tartalék családok szerepe a méhészetben (anyanevelési módszerem)

Miért NB és nem más?

Tel.: 06 30 432 0125

 

Dr. Kiss János

Méhmérgezések és a velük kapcsolatos eljárásrend

Nagyobb kárt okozó méhbetegségek (nozéma, költésmeszesedés, vírusok)

A méhvírusok és a mézelő méhek egzotikus kártevői

Tel.: 06 30 595 2597, 06 30 303 8859

 

Dr. Kovács Dezső

Mézmarketing, az európai mézpiac néhány kérdése, termelés, fogyasztás, export, import (közösségek szerepe a mézmarketingben)

A méhészeti ágazat jövőbeni lehetőségei, dilemmái

Tel.: 06 30 959 9106

E-mail: Kovacsd@rkk.hu

 

Krenovszkyné Lovász Andrea

Őstermelőkre és mezőgazdasági vállalkozókra vonatkozó 2019–2020. évi adó-, járulék- és foglalkoztatással kapcsolatos törvények

Tel.: 06 20 946 2689

 

Kutasi Tamás

Profi propolisztermelés profi szedőráccsal, technológiai fogások, tapasztalatok

Természetes méhészkedés és minőségi méhészeti termékek előállítása

Kiüvegezett méz, értékesítési stratégiák kis méhészetek számára

Tel.: 06 30 683 2953

E-mail: budaimez@gmail.com

 

Dr. Kolics Balázs

Lítiummal az atka ellen?

Tenyésztés és beltenyésztés a méhészetben

Tel.: 06 30 26 29 236

bkolics@gmail.com

 

Laczikó Tamás

Probiotikumok használata a méhészetekben

Tel.: 06 30 351 7608

E-mail: lacziko.tamas@greenman.hu

 

Dr. Hidas András

Újabb eredmények a méhcsaládok genetikájáról

Probiotikumok használata a méhészetekben

30/664-4456

hidasa@gmail.com

 

Lászka István Attila

A magyarországi méhlegelők méhész-erdész szemmel

Tel.: 06 20 234 1189

E-mail: stvn.tilia.forester@velvet.hu

 

Mervald József

Így méhészkedem én. Anyanevelés

Viasztermelés, viaszfeldolgozás

Tel.: 06 28 445 404, 06 30 279 0921

 

Mészáros János

A méhészkedés legszebb 12 hónapja

Méhészet létesítése önerőből, fekvőkaptártól a Hunor rakodóig

Kaptárak készítése fából és azok felületi védelme

Tel.: 06 30 993 5692

E-mail: bee.meszi@freemail.hu

 

Molnár Ferenc

Untánfutós vándorlás a költségek tükrében

Így méhészkedem én 36 családps egyedi konténerrel

Tel.: 06 30 635 1270

E-mail: molnar.ferenc@omme.hu

 

Nagy Csaba

Munkaerő gazdálkodás a méhcsaládban

Tel.:0630 635 1268

e-mail: nagy.csaba@omme.hu

Nyerges Gábor

Méhek által gyűjtött virágporminták botanikai összetétel és növényvédőszer-maradék vizsgálata

tel.: +36304654514

e-mail:

nyerges.gabor.zsolt@gmail.com

Németh Tibor

Tömeges méhpusztulások lehetséges okai, kivédése

A legjobb keretméret és kaptárrendszer Magyarországon

Marketing a méhészetben

Tel.: 06 83 341 411, 06 70 322-3675

E-mail: teradai@fibermail.hu

 

Németh Zoltán

Szerves savak kizárólagos alkalmazása méhészetemben 2003 óta

Hát én immár mit válasszak – atka gyérítő eljárások összehasonlítása

Tel.: 06 30 376 2185

Nagy István

A méz melletti méhészeti termékek (virágpor, méhpempő, propolisz, viasz) termelése.

Tel.:0620/456-7077

nektarpecs@gmail.com

 

Neumann György

Irányított fiasításmentes állapot anyazárkázással

06703966006

n.gyorgy@citromail.hu

 

Papp Zoltán

A nyúlós költésrothadás nyomában gyakorlati oldalról.

tel.:06 70/327-9100

e-mail: vizipokur@gmail.com

Páprádi Anna Bíborka

Propolisz szerepe a Varroa destructor elleni védekezésben

Méhészeti termékekkel kapcsolatos legfrissebb kutatások – avagy milyen bizonyítékok támasztják alá a méhészeti termékek egészségmegőrzésben játszott szerepét, s ezekre miként alapozhatunk az értékesítés során?
Fogyasztóbarát kommunikáció és brandépítés

30/662-2416

Petneházy Antal

Fenntartható méhészet. “?” Oxálsav alkalmazása  tartóshordozó,szublimálás és csurgatással az elmúl hat év tapasztalatával.

Méhészeti technológiám ½ NB. rendszerben.

Mennyit ér a mézünk?

Tel.: 06 30 995 9822

E-mail: pgergo97@t-online.hu

 

Pető Zsolt

Mióta méhészkedik a magyar nép?

Konténeres méhészkedés intenzív vándorlással

Mit tehetünk a méheink érdekében a környezeti szennyeződések( mérgek) árnyékában.

Tel.: 06 20 937 3312

 

Rádi Tibor

A méhészet gépesítése

A méhészet jövedelmezőségét javító termékek előállítása

A méhészkedés írott és íratlan szabályai

Tel.: 06 20 327 1431

 

Pásztor Zoltán

Fészekhelycserés mézeltetés NB18-as kaptárban

A nyúlós költésrothadás – gyakorlati tapasztalatok alapján a méhegészségügyi felelős szemével

Tel.: 30-3000-958

zoltan.pastor3@gmail.com

 

Dr. Rusvai Miklós

A méhek vírusfertőzései és az atka-vírus kapcsolat

A Varroa atka kártétele, életciklusának jellemzői és az ellene való védekezés

Az ún. bejelentési kötelezettség alá tartozó méhbetegségek és az ellenük való védekezés

Tel.: 06 20 915 6788

 

Dr. Sebők Péter

Egészség a kaptárban! Egészséges méhek, egészséges emberek?!

Méhek és méhészek a „tánca” a jog útvesztőjében, avagy a méhészkedés gyakorlatához kacsolódó jogi környezet

Méz és méhészeti termékek a korszerű táplálkozásban,szénhidrátok szerepe a méhek és az ember egészségében, hogyan válhatnak ellenségeinkké a cukrok.

Tel.: 06 20 359 0007

E-mail: drsebokpeter@gmail.com

 

Dr. Sidó Zoltán

Kistermelői mézkiszerelés

Eljárásrend a méhbetegségek és méhmérgezések esetén

Tel.: 06 30 407 0432

E-mail: hotaru2@t-online.hu

 

Somogyi-Magyar József

Többet termelve, kevesebb munkával, hatékonyan ½ NB kaptárban

Tel.: 0630/9374174

E-mail: somajo@freemail.hu

 

Dr. Sümegi Mihály

A méhek egészsége és teljesítménye

A méhek tájékozódása és kommunikációja

Tel.: 06 30 303 4666

 

Szabolcsi István

Hatékony méhészkedés, a méhészek által olcsón beszerezhető és általuk elkészíthető gépek, berendezések és eszközök használatára épülő technológiával

Nagyüzemi ½ NB méhészkedés rajzásmentesen, avagy hogyan győzzük le az általunk felállított korlátokat?!

Faipari munkák a méhészetben

Tel.: 06 30 543 4589

 

Dr. Szalainé Mátray Enikő – Dr. Szalai Tamás

Pannon méh – a krajnai méh hazai változata – a Kárpát-medencében

Ökológiai méhészkedési rendszer

Méhek tenyésztése – rendeleti szabályozás

Tel.: 06 30 664 4458

E- mail: eniko.matray@gmail.com

 

Dr. Tófalvi Melinda

Gyógynövények, méhek, emberek kapcsolatairól – metafizikai megközelítésben

Barabási törvények a méhek életében

Nemesítés a méhek genetikájában

Tel.: 00 40 744 162 287

 

Dr. Tóth György

Méhbiológiai ismeretek és alkalmazásuk a gyakorlatban

Tel.: 06 70 595 5652

E-mail: drtothgyorgy@vnet.hu

 

Tóth Péter

Az OMME-monitoring legfrissebb eredményei

A növényvédelem és a méhészet ütközési pontjai, különös tekintettel a 2017–18. év eseményeire

Atka elleni szerek hatékonyságának összehasonlító vizsgálata, három lépésben az atka ellen

Tel.: 06 30 635 1275

E-mail: toth.peter@omme.hu

 

Tóth Zoltán

Innováció a kaptárban, hozzuk helyzetbe a méheket

Tel.: 06 20 455 7190

E-mail: patent.beehive@gmail.com

 

Vámos Alex

A méhek aranya: a viasz

A műlép minőségi követelményei

Tel.: 06 30 700 8625

 

Zimmer Zoltán

A méhészkedés gazdaságossága

Méhcsaládok gyors tavaszi fejlesztése

Méhanyanevelés

Tel.: 06 20 536 9190

 

Sörfőző Miklós

A kis kaptárbogárról testközelből

Nagy méhcsaládszámú, ausztrál méhészeti technológiák alkalmazási lehetőségeiről

Méhész voltam Ausztráliában- Ausztrália méhészetének bemutatása

e-mail: sorfozo.m@gmail.com

Megjegyzés: csak 2020 márciustól tart előadásokat és csak mailban elérhető

 

Lászlóffy Zsolt

 

Előadások:

Az ázsiai lódarázs európai terjedése és hatása a méhészetre

Elérhetőségek:

0630/6351272

 

Házi Ferenc

Előadások:

Mesterséges megtermékenyítés hasznosításának lehetősége és korlátai a méhészeti ágazatban

Elérhetőség:

0620/281-7132

hazidongo@gmail.com          

 

Dr. Völgyesi László

Munkavédelem a méhészetben

Légzésvédelem, hogyan válaszunk megfelelő álarcot

Elérhetőségek: 0620/961-5246

Jenei Ferenc:

Előadások:

Egy méhmérgezés tapasztalatai

Elérhetőség: 0620/417-0941

Horváth Zoltán

Előadások:

Adózási jótanácsok méhészeknek

Elérhetőség: 0620/228-7755

Simon Péter

Szempontjaim a Méhészetben

Tenyésztés, Anyanevelés, Anyásitás

306843836                                 

Szemerits Eszter

A Jó méznek is kell cégér, hogyan tegyük vonzóvá méhészeti termékeinket.

Elérhetőségek:

Tel: 06306129001