Már csak 5 nap, hogy beadja a támogatást!

Azok a méhészek, akik a tavalyi évben igényelték az első „ezer forintos” támogatást, azonban a második „ezer forintos” támogatás iránt nem nyújtottak be kérelmet, vagy az első „ezer forintos” kérelmük alapján támogatásban bizonyos okokból nem részesültek, most ők újra beadhatják támogatási igényüket a második „ezer forintos” támogatásra.

Csak azok jogosultak a támogatás benyújtására, akik:

  • megkapták az első „1000 forintos” támogatást, de nem nyújtották be a második ”1000 forintos” támogatást (2020. július 13. – 27. között)
  • benyújtották az első „ezer forintos” támogatást (2020. február 1. – 28. között), de nem kapták meg azt (megszűntették az eljárást, mert nem teljesítették a hiánypótlást, vagy elutasították a kérelmüket, mert nem jelentették be az illetékes kormányhivatalnak az őszi vizsgálatok során felmért méhcsalád változást, de 2020 március 31-ig ezt pótolták)

Benyújtási határidő: 2021. július 15.-31.

Fontos, hogy aki a fenti feltételeknek megfelel, még két, további feltételnek is meg kell felelnie:

  • 2020. január 01. – május 01. között bejelentett méhcsaládokkal rendelkeztek
  • vállalja, hogy 2021. december 31-ig folytatja a tevékenységét

Útmutató:

https://www.mvh.allamkincstar.gov.hu/documents/20182/10122961/Beny%C3%BAjt%C3%A1si+seg%C3%A9dlet_m%C3%A9h%C3%A9szek+kieg%C3%A9sz%C3%ADt%C5%91+%C3%A1tmeneti+t%C3%