Méhészeti Nemzeti Program tervezett változásai

Tisztelt Méhésztársak!

Ezúton közreadjuk a Magyar Méhészeti Nemzeti Program (NP), méhészeket közvetlen érintő tervezett változtatásainak azon részletét, amelyek 2021. július 31-ig befejezett vásárlásokat igényel.

Miért csak most adjuk közre? Mert eddig nem lehetett látni, tudni, hogy megjelenik-e a rendelet időben, azaz július 31-e előtt. A tegnapi napon voltunk az Agrárminisztériumban, ahol pontos tájékoztatást kaptunk a jelenlegi helyzetről: még mindig nem tudni pontosan mikor fog megjelenni a rendelet, de már látható, hogy nagy valószínűséggel július 31-ig meg fog jelenni és hatályba is fog lépni.

Mi az oka annak, hogy ilyen későn jelenik meg a rendelet és így, kevés idő áll a méhészek rendelkezésére a lehetőségek kihasználására? Röviden: a módosított programunkat 3 hete hagyta jóvá az Európai Bizottság. Emlékeztetőül: a módosítás apropója az volt, hogy az Európai Bizottság visszamenőlegesen (azaz a jelenlegi évre is) megemelte a költségkeretet. Az, hogy egy teljesen új rendelet (azaz nem un. „saláta-rendeletről” van szó, nem egy hatályos jogszabály egy-két mondatának módosításáról van szó) hatályba léphessen, nem 3-4 hét, hanem minimum 3-4 hónap szükséges. A rendkívüli rövid idő miatt, az OMME kérését is figyelembe véve, az agrárminisztérium miniszterének és szakembereinek köszönhetően, extra-gyors eljárásban részesült Nemzeti Programunk rendeletének elfogadtatása – reméljük, időben meg fog jelenni.

FIGYELEM!

A jogszabály kihirdetését követő – általában – a nyolcadik napon lép hatályba a rendelet, így miután 100%-osan megismerjük az elfogadott feltételeket, előreláthatóan még egy hete van mindenkinek, hogy az első kérelmet benyújthassa – eddig az időpontig nem lép életbe a módosítás, új eszközökre nem lehet kérelmet benyújtani. Ezt figyelembe véve az OMME kifejezetten felhívja a figyelmet arra, hogy a rendelet kihirdetése előtti vásárlás olyan kockázatvállalást jelent a méhész részéről, ami magában hordozza annak a lehetőségét, hogy a rendelet megjelenésének elhúzódása miatt egyes eszközökre nem lehet támogatást igényelni. Mindenki a saját döntése alapján, saját felelősségére vásároljon támogatott eszközt!

Az alábbi táblázatban csak a jelenlegi, azaz II. végrehajtási időszakban (2020. augusztus 01. -2021. július 31.) igényelhető új eszközöket ismertetjük. FIGYELEM, A FELSOROLT ESZKÖZÖK KIZÁRÓLAG A TERVEZETBEN SZEREPELNEK! Még egyszer leírjuk, hogy a számla teljesítésének dátuma legfeljebb július 31-ig szólhat. Az új eszközök miatt meghosszabbodik  a beadási határidő augusztus 10-re (összes korábbi vándoroltatási és mézkinyerési eszköznél is). Nyomtató és számítógép esetében is ez érvényes. Idén, nő a párzott, párzatlan anya és az anyabölcső támogatási intenzitása is! A már benyújtott „anyatámogatások” esetében is a módosított, emelt összegű támogatás fog járni a kérelmezőnek – ezt a kérelembenyújtó felület automatikusan fogja kezelni.

2021.július 31-ig azaz a II. végrehajtási időszak végéig
Eszköz megnevezése Támogatás mértéke minimális mcs szám megjegyzés
minimum 10 m2 alapterületű könnyűszerkezetes tároló építmény beszerzési ár 70%-a de legfeljebb 700 000 forint
asztali vagy hordozható számítógép beszerzési ár 70%-a de legfeljebb 200 000 forint
multifunkcionális lézer nyomtató beszerzési ár 70%-a de legfeljebb 35 000 forint
benzines láncfűrész beszerzési ár 70%-a de legfeljebb 130 000 forint
fűnyíró traktor (minimum 10 kw motorteljesítmény) beszerzési ár 70%-a de legfeljebb 1 500 000 forint 30
autós tetősátor beszerzési ár 70%-a de legfeljebb 700 000 forint
párzott, petéző méhanya 2800 forint/anya állomány 120%-a 50%-ának megfelelő számú anyára
anyabölcső és párzatlan anya 1100 forint/bölcső korábban anya 1600 bölcső 650 volt

A következő táblázatban azok az eszközök szerepelnek, amelyek támogatása megmarad, fennmarad 2021. augusztus 1. után is, de már most is el lehet őket számolni, ha a számla teljesítésének dátuma legfeljebb július 31-ig szól.

A II-IV. végrehajtási időszakban (tehát már most is igénybe vehető, de július 31-én túl is)
Eszköz megnevezése Támogatás mértéke minimális mcs szám megjegyzés
120 literes bilincsel záródó élelmiszeripari tanúsítvánnyal (műbizonylattal) rendelkező műanyag hordó 350 forint/méhcsalád
mézszűrő kád beszerzési ár 50%-a de legfeljebb 250 000 forint
léptároló konténer beszerzési ár 70%-a de legfeljebb 500 000 forint  III. időszakban 400 000 ft támogatással
melegvizes magasnyomású mosó beszerzési ár 50%-a de legfeljebb 500 000 forint
O1 pótkocsi, legfeljebb 0,75 tonna a beszerzési ár 50%-a de legfeljebb 200 000 forint 30

A következő, augusztus 1-től induló NP egyéb változásairól, az újdonságokról később adunk tájékoztatást annak érdekében, hogy mindenki a jelenlegi lehetőségek kihasználására koncentráljon. Még egyszer leírjuk, mert fontos és mert ilyen szituáció még nem volt és előreláthatólag nem is lesz, hogy az első táblázatban felsorolt támogatott eszközök csak egyszeri alkalommal pályázhatók úgy, hogy számla teljesítésének dátuma legfeljebb július 31-ig szólhat. Értelemszerűen, akinek van számlája az adott eszközről –pl. vett egy láncfűrészt tavaly ősszel, mert kellett neki nagyon -, szintén benyújthatja a kérelmét augusztus 10-ig. Minden –az első táblázatban- felsorolt eszköz, mely számlája teljesítésének dátuma 2020. augusztus 1. és 2021. július 31. közé esik – támogatott eszköznek minősül.

FONTOS: Az első táblázatban szereplő új eszközök csak most, július 31-ig vásárolhatók, az azt követő végrehajtási időszakban már nem lesznek támogatottak!

Figyelem!

Mint korábban írtuk, kiemelten felhívjuk minden méhésztárs figyelmét, hogy még egy NEM MEGJELENT, NEM HATÁLYOS rendelet támogatott eszközeiről beszélünk! De mivel nagy esély van rá, hogy a kritikus dátum, július 31. előtt meg fog jelenni és hatályba fog lépni a rendelet, ezért hozzuk nyilvánosságra a támogatott eszközök listáját, melyek beszerzésére elvileg néhány nap, gyakorlatilag 3 hét áll a méhésztársak rendelkezésére. Amíg a Közlönyben meg nem jelenik a rendelet, mindenki a SAJÁT felelősségére vásároljon!