Méhlegelő – 2020.04.20

Tisztelt Méhésztársak! A szaktanácsadói hálózat információi alapján adjuk közre az alábbi méhlegelő információkat:

Baranya megye
A repce mézelése múlt hét végén megindult 23-25 C volt. A méhésztársak a tisztító pergetéseket elvégezték. Vegyesek voltak a mézelési eredmények, 1-2,5 kg között mértünk a hét végén. A hétfői hidegfronttal kicsit szelesebb lett az idő, de kapunk egy kis csapadékot is, 5 mm esett az éjszaka. A repcének erős illata van, de a csapadék továbbra is hiányzik a növényeknek.

Több méhész kollégával beszélve nagyon kiszámíthatatlan a fagyás a megyében, az eredeti rügyek csak a megye legmagasabb, legkésőbbi, szélvédettebb területein maradtak meg. Sajnos így is 60-70% fagykárról beszélhetünk, valamint láthatóak már a fák sarjú hatásai. Az eredeti, nem fagyott területeken a virág 3 cm körüli, a fagyott, sarjúk virágok 1 cm körüliek. Teljesen kiszámíthatatlan ezek mézelése. A csapadék az akác mézelését is segítené. Repce képek hátterében látható a fagyott, fekete akácfák.

Baranya_repce_04.20. 3 Baranya_akác_04.20.2

Bács-Kiskun megye
Bács-Kiskun megye teljes területén elfagyott az akác. Április első három napján jelentkező éjszakai fagyok 80-100 százalékos fagykárt okoztak az akácosokban. A hónap közepén egy újabb mínusz 4-5 fokos éjszakai lehűlés tovább rontotta az akác mézelési esélyeit. Április 18.-án újból megpattantak az akácrügyek, de sajnos egyelőre csak a levélkezdemények látszanak, virágrügyeket nem nagyon találni rajta.

A korai vetésű repcetáblák már egy hete virágoznak. A repcetáblák már régen kaptak csapadékot. Április hónapban eddig 2-3 mm eső esett. Egyelőre még csak gyengén mézel a repce. A repcetáblák zöme még csak most kezd virágozni. Egyre több méhész foglalja el a vándorhelyeket a jobb hordás reményében.

BácsR

Békés megye
Az április 1-i fagyot követően, 15-16-án ismét fagypont alá csökkent hajnalban a hőmérséklet. Mínusz 4 és mínusz 2 fok volt mérhető. Az akácosokban eddig tapasztalt elfagyások mintegy 80-90%-ra becsülhetőek. 6-8 méter magasságig teljesen elvannak fagyva a fák. Az e fölötti részen, a lomkoronában 1,5 méteres sávban jelenleg 1-1,5 cm –es hajtások fannak, ezek nagy része azonban csak levélhajtás, virágbimbó csak elvétve látható.

A megyében a repcetáblák elővirágzás állapotában, 30-50%-os nyílásban vannak a táblák. Elmondható, hogy viszonylag homogén a növényzet, nincsenek jelentősen nagy eltérések a táblák között, a szármagasság eléri 80-100 cm-t. Csapadék nagyon kevés hullott az elmúlt időszakban, nagy szükség volna esőre a nyílás ideje alatt. A vándorlás már megindult az elmúlt hét végén, helyenként már volt 10-20 dkg mérhető gyarapodás. A növényvédelmi munkálatok helyenként nem jelölésköteles szerekkel még folynak, kérjük a méhésztársakat, hogy vándorlás előtt egyeztessenek a gazdákkal a növényvédelmi allapotokat illetően.

békés

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Március közepe és vége a megyében igen hideg hajnalokat hozott, -9,5 Co-ot lehetett mérni több napon is, amely hatására az akácosok jelentős része károsodott. Április 15.-én a megye északi részén szintén jelentősen lehűlt a levegő a hajnali órákra, -5, -6 Co-ot lehetett mérni. Az akác rügyei csak most kezdenek újra hajtani, 1-2 mm nagyságúak. A károsodást lehet látni a rügyeken, de ennek mértékét jelenleg még mindig nagyon nehéz megbecsülni, és a virágzás kezdetét is csak találgatni lehet a jelenlegi állapotból.

A repce vetésterülete a megyében 16.500 ha. A táblákon látszik az aszályos idő hatása, de a jó vízgazdálkodású, magas aranykoronájú földeken szépnek mondható a repce. A megye déli részén április 15. – 16.-án kezdett nyílni, és a jó idő hatására 17. – 18.-án már hordás volt róla, majd ismét hűvösre fordult az idő, és sajnos az ígért csapadék sem érkezett meg. A megye északi részén a legtöbb tábla még csak bimbós állapotban van, néhány nap van hátra a virágzás kezdetéig.

BAZ_akác_2020_04_20

Csongrád megye
Repce vonatkozásában elmondható, hogy a múlt hét végére a repcekultúrák a zöldbimbós állapotból virágzásba fordultak. A méhészek megvárták a növényvédelmi kezelések lefolytatását, majd a hétvégén megtörténtek a repceföldekre való kitelepülések is a megye legtöbb pontján. A repcék az elmúlt időszak aszályos időjárása következtében alacsony növésűek. Az április 19-én átvonult hidegfront elhanyagolható mennyiségű csapadékot hozott, csak a port verte el; ahhoz, hogy értékelhető hordás legyen a repcéről, jóval több esőre lenne szükség.

Akác terén megoszlik a vélemény a tekintetben, hogy mennyire károsodtak a megye akácosai. A méhészek egy része „eltemette” az akácot, a másik része annak örül, hogy némelyik erdő szélén zöld hajtásokat is lehet látni a fákon. Mások szerint pedig hiába maradtak néhol zöld hajtások, azok amúgy sem fognak mézelni majd virágzáskor. A méhészek rosszkedvűek, a méhcsaládok jó erőben vannak, ha nem lesz számottevő hordás a közeljövőben újra gondok lesznek a rajzással.

CsongrádA

Fejér megye
Fejér megyében nagy területen vetettek repcét, így majdnem minden röpkörzeten belül elérik a méhek. A növények egészségesek, de csak térdig érők. A gyökérzónából hiányzik a nedvesség, ez a hónaljhajtások számát is csökkenti. A virágok pár napja kezdtek nyílni. A talaj nedvessége folyamatosan csökken, így elsősorban virágport adnak a táblák a méheknek. A tegnapi napon is csak pár csepp eső esett, így már egy hónapja nem esett mérhető csapadék a megyében. A nektárhordás ennek megfelelően vontatott, az egy kiló körüli értékeket eddig nem haladták meg.

Fejér megyében az április elsejei hajnali fagyot még két fagyos reggel követte. A hőmérsékletek virradatra mínusz 5-8 C fokra csökkentek. Áprilisban már eddig a hőmérő higanyszála 5-7 alkalommal is nulla fok alá süllyedt. A legutóbbi akác „gyászjelentés” – hez képest tovább romlott a helyzet. A megye nagyrészt síkvidéki akácosai gyakorlatilag legalább kétszer elfagytak. Az erdőkben jellemzően csupasz vagy egérfüles, de már nem virág, hanem levélkezdeményeket tartalmazó ágakat látni. A dombok között sem sokkal fényesebb a helyzet, de ott legalább él még a remény. A fák tetején virág kezdeményeket is látni, bár ezek is már fattyúvirágok lesznek. Az eddigi kilátások rosszak és még messze van az ideje a virágzásnak.

Győr-Moson-Sopron megye
A márciusi végi, április elejei fagyok után is többször hűlt a levegő 0 fok alá Győr-Moson-Sopron megyében. A leghidegebb hajnal április 15-én volt, amikor mínusz 3- mínusz 4 fokig csökkent a hőmérséklet. Az akácnak ez már a sokadik fagyása volt. Az április elején levágott, (állandó 20 fokon tartott) vázában hajtatott akácon kevés sarjú virág megjelent, ami most 2 centiméteres, az erdőn még ennél is kisebb.

A korai repcék már április 11-én elkezdtek virágozni. A mai nappal már csak elvétve lehet találni nem virágzó repcét a megyében. A fő gond az, hogy már másfél hónapja nem esett csapadék, aminek a hatása nagyon látszik a növényeken. Ezek a csökevény repcék azonban 20 fok felett a virágpor mellett még nektárt is adnak, reggel kutatnak a méhek és vadak, amint a hőmérséklet emelkedik, a repce elkezd mézelni és a méhek megnyugszanak.

gyms

Hajdú-Bihar megye
Akác: az erdők továbbra is tetőtől- talpig kopárak. Bizonyos területeken néhol látszódik a fák lombkoronájának a felső felében levél, illetve némi virágrügy, utóbbi jelenleg fél és 1 cm közötti nagyságú. Ebből levonható a következtetés, hogy ez is sarjú virág lesz, hiszen az akác március 20. körül már megpattant, így az „igazi” virágzat már fejlettebb lenne. A márciusi fagyok több hullámban is károsították a rügyeket, az április 10. utáni hidegek már nem befolyásolták ezt a szomorú helyzetet.Repce: aszályos az idei tavasz, az elmúlt napokban volt ugyan 10 mm körüli csapadék, de a jellemzően szeles, száraz időben ennek már nyoma sincs. A repcevetések nagyobbik része a napokban kezdett virágozni. A növények ritkák. Az összkép nem túl biztató méhészeti szempontból sem.

HajdúR hajdúA

Heves megye
Heves megyében április 14. és 15-én újra erősen fagyott, 15 -én az OMME hevesi meteorológiai állomása – 5.86 0C-ot mért. A megye északi részein 1-2 fokkal még ennél is hidegebb volt, a középső dombvidéki területeken mikroklímától függően -2, -4 0C-ot lehetett mérni. Már a hónap első napjaiban mért ettől erősebb fagy is súlyosan károsította, az akkor még rügyben levő virágkezdeményeket, a jelenlegi pedig a már kihajtott virágzatokban tett kárt. A megye déli területein fekvő síkvidéki erdőkben a fagyhatár kb. 12 méter, sajnos az erdők 90%-a az utóbbi évek kitermeléseinek köszönhetően ezt a méretet nem éri el, így azokon jelenleg se virág se levél nem található. A dombvidéki területeken erősebb a mikroklimatikus hatás, és nem volt ilyen hideg, ezért ott lehet kevésbé károsodott erdőket találni, de az elfagyás mértéke ott is súlyos. A sík és dombvidéki területeken a megmaradt virágzat kb. 1,5 cm nagyságú. Az északi területeken szintén nagyarányú az elfagyás, csak a hegytetőkön maradt meg a virágzat.

A repcetáblák mindenhol virágoznak a megyében, a növények fejletlenek a szárazság miatt, és sajnos csapadék a mostani hidegfronttal se érkezett. Az oldalágak még most fejlődnek a növényeken, és már kisebb hordást biztosít a méhcsaládok számára, ha jók az időjárási körülmények.

akác 03_Heves_20200420 akác 1_Heves_20200420

Jász-Nagykun-Szolnok megye
Jász Nagykun Szolnok megyében a repce virágzás 16.-án – 17.-én kezdődött. 2020 04 20. – án a repce teljes virágzásban van. A márciusi fagyok nem tettek kárt a repcében. Nagyon nagy szüksége lenne egy kiadós esőre, ami egyelőre várat magára. Szombaton volt 2 – 3 mm csapadék, de ez nagyon kevés volt. A repce ennek ellenére illatozik, a szármagasság 20 – 40 cm a méhek járják a hűvös idő ellenére is. (virágzás óta 20 C fok alatt van a hőmérséklet,) Hordási eredményekről nem számoltak be a méhészeink, nem éri el a napi hordás a kilogrammot sem. Talán a csapadék hiány talán a hűvös idő lehet az oka vagy mindkettő. A méhek döntő többsége gyűjtő képes nem egy rajzásról érkezet már híradás. Az akác az már sokkal szélsőségesebb képet mutat. A megyei akácosaink elfagytak a sarjú virágkezdemények már megjelentek, 0,5 cm nagyságúak, de van olyan rész is ahol még ezek a virág kezdemények is hiányoznak. Az akác illetve a repce már nem kapott újabb fagyást, a legutóbbi jelentésem óta, 1 – 2 C foknál hidegebbre már nem süllyedt a hőmérő higanyszála reggelente.

Jász-Nagykun Szolnok_Akác_20200420

Komárom-Esztergom megye
A március 31-i és április 1-i nagy fagyok után április 15-én ismét volt egy fagyos éjszaka, igaz „csak” – 4 C-fokkal. Ennek közvetlen hatása valószínűleg sem a repcére, sem az akácra nem volt, azokat már a két héttel korábbi fagy „elrendezte”. A repcetáblák néhány nagyon gyenge táblától eltekintve mindenütt virágoznak. Bár tábla közelében nem láttam méhészeteket, a virágokat járták a méhek (19 C fokban), első sorban településekhez közeli területeken. A legfejlettebb állományok is csak 70-80 cm magasak az idei száraz tavaszon, a gyenge táblákon még csak most kezdenek világosodni a felső bimbók. Általánosan tapasztalható, hogy nagyon kevés a növényeken az oldalhajtás, sok táblán csak főhajtás található, az virágzik. Sok helyen belelátni a sorok közé!

Akác: a megye eltérő virágzási zónái között továbbra sincs számottevő fejlettségi eltérés. Mitől is lenne, hiszen egyöntetűen elfagyott mindenhol, a közép- és késői virágzású területeken is! A Gerecsétől a Bakonyig továbbra is csak fekete akácosokat lehet látni! 6-8 m magasságig nincsenek rügyek, hajtások! Fölötte is inkább csak levélkés pici hajtások és néhol 0,5 cm körüli kis fürtkezdemények láthatók. Már ahol van! Egyes területeken az erdő déli oldalén látható némi zöldülés, de ott is főleg csak levélkék.

KomáromR

Nógrád megye
A megyében 4.980 ha repce került elvetésre, virágzása az április közepei lehülést követően kezdődött el. A nagy szárazság miatt magassága  csupán 50-70 cm. A hónap folyamán a nyárias hőség és a kora tavaszi hideg időjárás váltakozott (A hó elején -(6-8) C, a hó közepén -(2-3) C is volt, míg a csúcshőmérséklet néha még a +25 C fokot is meghaladta). A csapadék mennyisége (ahol volt) 1-3 mm között váltakozott.

Elvirágzott a cseresznye, virágzik a megy és a körte, virágzásuk kezdetén vannak a korábbi almafajták.

Jelenleg az akác fiatal ágai kezdenek zöldülni. Virágkezdemények nem látszanak, az ágak hegyén inkább a levelek jönnek. Az öreg fákon még szinte semmi sem látszik.

Nógrád_Repce_20200420

Pest megye
Pest megyében is a mútkori ( március vége-április eleje) fagyok után, Húsvétot követően újabb fagy jött. Mínusz 6 fok volt a leghidegebb. Az akácot azonban nem ez, hanem az előbbi több napos fagy vitte el. Nincs olyan komoly erdő, ahol ne lenne igen jelentős fagykár. Ahol megmaradt a virág, ott már 3 centis. Ahol újrafakadt, ott 1 centis, ebből is kevés.

A repcék virágzásuk elején, a harmadán vannak. A súlyos aszàly ellenére fröccsen a nektár. Meleg napon 1 kilós hordás már volt.

Somogy megye
A megyében 24 ezer hektáron vetettek repcét, a vetésterülete csökkent az elmúlt évekhez képest. Április első hetének végén néhol már lehetett látni virágzás kezdetén álló táblákat, hordás 17-e óta van róla. Az utóbbi napokban voltak 2-3kg-os hordások is. Kaposváron ma volt 5 mm eső, néhány napja 7 mm, ez nagyon kevés, a földeken nagyon hiányzik a csapadék. A növényvédelmi munkák is zajlanak, az enyhe tél a rovarkártevők áttelelésére is kedvező volt.

Az akác mai állapota elkeserítő. A márciusi, április eleji és közepi fagyok után nekem úgy tűnik, hogy szinte teljesen elfagyott. A sarjú is elfagyott, nagyon sok akácost látni, amin még nincs levél sem. A sarjú, ahol nem fagyott el, fél-egy centiméteres fürtöket nevel. A tavalyi feljegyzéseim alapján 20-án a birs és a hegyi juhar ugyanebben a fenológiai állapotban volt, mint ma, ehhez képest az akácosok nagy lemaradásban vannak, a nyitott kérdés az az, hogy a sarjú ad-e majd nektárt, valamikor május közepén, mire kinyílik.

Somogy_akácrügy_20200420

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét nem kímélte a fagy és sajnos az aszály is egyre nagyobb kihívást jelent a növényeknek. A repce virágzás az elején tart, néhol már sárgulnak a táblák. A vízhiány szemmel látható, a nektárképződés szempontjából nagyon kedvezőtlen a helyzet. Ha ez nem lenne elég, a több hullámban érkező fagy hatalmas károkat okozott az akácosokban. Az első vagy eredeti virágrügyeket teljesen letarolta a fagy, még röviddel a rügypattanást követően. Ezekből elvétve találni itt-ott, méhészeti jelentősége elhanyagolható. A másod- vagy sarjúvirágok 1-1,5 cm, kezdenek előbújni a fák tetején, de ezek sem tömegesen. A domborzati viszonyoktól, talajminőségtől függően eltérő a helyzet, helyenként még mindig szinte téli képet mutat az erdő.

Tolna megye
Akác: Ahogy ismert a március 23-i, április 1-i fagyos reggel még közel sem jelentette a fagymentes reggelek elkövetkeztét. Április első három reggelén átlag -5℃ ±3℃ volt a jellemző hőmérsékleti érték. A már korábbról megpattant akácot tovább konzerválta az április eleji fagyos napfelkelték „sokasága”. Később április 15-i reggelen ismét kb -5℃ körüli érték volt jellemző a megye egészében. A fagyos reggelekhez képest az április 20-i állapot szerint látható már az akác éledezése, kizöldülése. Jellemzően, nagyobb arányban levélzet fejlődése látható, ahol látható.

Repce: Április 10-12. között egyes megyei helyszíneken virágzásba borultak az őszi káposztarepce vetések. Azonban a megye egészére vonatkozóan a repce teljes virágzásának kezdete inkább április 17. -re volt jellemző. A repce magassága ebben az aszályos időszakban alig éri el a fél métert.

Vas megye
Vas megyében a repce április 10-e körül kezdett virágozni. A hónapok óta tartó szárazság miatt a növények alulfejlettek, a táblákon a növények magassága mindössze 60-80 cm. Az akác a hónap elején történt súlyos fagyás óta újra hajtani kezdett. A sarjúrügyek mérete nagyon változatos. A mai napon az 5-10 mm a leggyakoribb rügyméret. Védett, napsütéses helyen a fákon látni szétnyílt rügyet, ahol már látszik az első levélpár. A megyében volt olyan észlelési hely, ahol április 9-ig 1 reggel kivételével minden nap fagyott. Ezt követően 15-16-án ismét visszatértek a mínuszok. Ezekben a körzetekben újabb fagykár tapasztalható.

Veszprém megye

A megyében a korai virágzású repcék már a virágzás első harmadában vannak, ugyanakkor a késeiek még alig nyílottak ki. Ez utóbbi főleg a Bakonyban található területekre igaz, de vannak virágzásban lemaradt táblák a megye jobb talajadottságú területein is elvétve.

A fagyokat túlélő almások és meggyesek még virágoznak.

Az akáccal a helyzet nagyon felemás. Ugyanis egyes vélemények szerint a hegyekben a bimbók megúszták a direkt elfagyást és hajtanak a növények, míg másutt ennél sokkal rosszabb a helyzet, ugyanis a megye síkabb területein múlt hét pénteken jól látszottak az elfagyott hajtások, amelyeket a sarjú éppen félretol…

Még korainak látszik, különösen a hegyekben kialakult helyzetről véleményt mondani, de az a gyanúm, hogy a megye nagy részén március utolsó dekádjában mért fagyok már elrontották az esélyeinket a jó akáctermés vonatkozásában….

 Veszprém

Zala megye

Zala-megyében az Április eleji fagyok óta néhány hajnalban volt csak  0°C hőmérséklet. Így a virágzó kultúrák, mint a meggy, alma, szilva, repce nem károsodtak tovább. A repce a virágzás első harmadában van. Sajnos a csapadékhiány miatt csak vontatottan indult a hordás.  Napi 1-1,5 kg a napi súlygyarapodás.

Az akácerdők legtöbbje fekete. Még mindig nem hajtanak az április eleji erős fagyok óta. Néhány magasabban fekvő területen a hajtások zöldek 3-4 cm nagyságúak, de virágbimbót csak elvétve lehet látni. Az akác méztermés most reménytelennek látszik.