Mézadomány!

Idén, a koronavírus járvány miatt, a 27. Méhek napja rendezvény elmaradt. Azonban most is szerettük volna felhívni a lakosság figyelmét a méhek munkájának nélkülözhetetlenségére, fontosságára, de idén másképp. A méhek közvetett hasznáról, a megporzásról szóltak az eddigi Méhek napja rendezvényeink, de most a méhek közvetlen hasznáról szólt. Azokról a méhészeti termékekről, melyek értékesítéséből származó összes bevétel csak töredéke a megporzásból származó közvetett haszonnak. De mégis, napjainkban különösen felértékelődik a méhészeti termékek jelentősége, hiszen a méz, a propolisz, a virágpor a pempő, mind-mind általános immunerősítője az emberi szervezetnek, amire vírus-járvány idején a legnagyobb szükségünk van. A méhészeti termékek rendszeres, napi fogyasztása erősíti szervezetünk ellenálló képességét.

Egyesületünk elnöksége a következő határozatot hozta:

A magyar méhésztársadalom, a vírus-járvány felszámolásában, a fertőzöttek gyógyításáért folytatott küzdelem első-vonalában harcoló egészségügyi dolgozók immunrendszerének megerősítése céljából 2 tonna, 4000 db üveg magyar termelői virágmézet adományoz!

20 ezer hazai méhész nevében köszönjük az egészségügyben dolgozók áldozatos munkáját! Május 7-ei akciónkkal többek között felhívtuk a figyelmet az egészségügy első vonalában dolgozókra, akik nap mint nap – legyen járvány-mentes időszak is-, tudásuk, szorgalmuk legjavát adva, sokszor saját egészségüket kockáztatva teszik dolgukat. Éppen ezért, az egészségügyben dolgozók immunrendszerének megerősítése mindnyájunk érdeke, ebben próbáltunk segítséget nyújtani a magunk módján, mi méhészek: 2 ezer kilogramm virágmézet töltöttünk 4 ezer üvegbe és ezt az Országos Mentőszolgálat, a Szent László- és Korányi  Kórház dolgozói között osztottuk szét. Ez a mézmennyiség 5000 magyar állampolgár féléves átlagos mézfogyasztására elegendő. Kb. 100 méhcsalád évi virágméztermését adtuk át, melynek napi fogyasztása reményeink és tapasztalataink szerint hozzájárul a koronavírus járvány frontvonalában dolgozók egészségének megőrzéséhez.

DSC_0750Koronavírus - Átadták az egészségügyi dolgozóknak felajáDSC_0783

Adományozásunkról széles körben számolt be a sajtó, a média:

https://magyarmezogazdasag.hu/2020/05/06/mezadomanyt-kaptak-frontvonalban-helytallo-egeszsegugyi-dolgozok?fbclid=IwAR2XLNr5gjaQHKwoYjh-5czexiMPc_Yn9USXtfoQV75tRrt_TECkvGx0QFw

 

https://pestisracok.hu/ketezer-kilogramm-mezet-kaptak-az-egeszsegugyi-dolgozok/?fbclid=IwAR0dQRoWjDejzEUHMipsfRqJiRIlBIiugicramrwtvavdkFUbaV_qSlIDGM

 

https://hvg.hu/elet/20200506_mez_egeszsegugyi_dolgozok_gyorfi_pal?fbclid=IwAR28j3IhWkhRzyi4FPFpBt-1JNepCA5oM7dsW127L1qHZz3k-PoTSnUN1fg

 

https://www.origo.hu/itthon/20200506-ketezer-kilogramm-mezet-kaptak-egeszsegugyi-dolgozok.html?fbclid=IwAR13g-vB5V0gQ5qKdqZRBNHz-tBU5zAaSndu4mKzAlcqp8xQ7yCater8Jqw

 

https://www.lokal.hu/2020-05-ketezer-kilogramm-mezet-kaptak-egeszsegugyi-dolgozok/?fbclid=IwAR1mQnADuw5Y3XJn1YhQRQKh6bCdEax1zS6TvI8V3Ti0YbfcIL2TxFtQT40

 

https://roviden.hu/2020/05/06/2-tonna-mezet-kaptak-az-egeszsegugyi-dolgozok?fbclid=IwAR0v8Im0xdb3r1xIzMa_H_VVBjLp29_kljPKlX3nEy4bLrCz6UROwxu2oEg

 

https://magyarnemzet.hu/belfold/ketezer-kilogramm-mezet-kaptak-fovarosi-egeszsegugyi-dolgozok-8085452/?fbclid=IwAR3hoefEayvIdu-iZCtdviUbmspg8B-WiUhP_K5SPX2r-FcH7gfpm_QzjdI

 

https://444.hu/2020/05/06/atadtak-2-tonna-mezet-az-egeszsegugyi-dolgozoknak

 

http://storeinsider.hu/gazdasag/cikk/ket_tonna_mez_egeszsegugyi_dolgozoknak

 

https://hirtv.hu/hirtv_gazdasagi_hirei/ketezer-kilogramm-mezet-kaptak-egeszsegugyi-dolgozok-2500758

 

https://demokrata.hu/magyarorszag/ketezer-kilogramm-mezet-kaptak-egeszsegugyi-dolgozok-240561/

 

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/igy-koszontek-meg-a-munkajukat-ketezer-kilogramm-mezet-kaptak-az-egeszsegugyi/jpe6w65