Online Apimondia vezetőségi ülés

Az Apimondia vezetősége nyilvános online ülést tartott december 5-én. A világ minden részéről becsatlakozott internetes megbeszélésén többek között az alábbi témák voltak terítéken:

Az Apimondia 2021-évi konferenciáját egy évvel elhalasztották, ugyanakkor a Chilei konferencia időpontja maradt 2023. Így két egymást követő évben lesz Apimondia. A halasztás magát az Apimondiát is érzékenyen érinti, hiszen a tagdíj bevételek mellett ez a fő bevételi forrása. Kissé javít a helyzeten, hogy a kanadai Apimondia háromszor annyi bevételt generált, mint a korábbi konferenciák.

Etienne Bruneau (Belgium): A mézhamisítás tekintetében újabb problémakör vált ismertté. A franciáknak olyan tiszta levendula méze termett 2020-ban, hogy a korábbi mintákra alapozott, legmodernebb eljárások, azokat hamisnak mutatták ki. Ez megmutatja a valódi méz felismerésének problematikáját. Ha olyan összetett vizsgálatokból indulnak ki, mint az NMR, amelyek ráadásul rendkívül kicsi mennyiségeket tudnak az adott molekulákra kimutatni, és az adatbázis nem tartalmaz egy-egy mézet, akkor sok kiváló méz kerül a hamis méz kategóriába. A világon több, mint 340 féle fajtaméz, és végtelen sok számú vegyes virágméz paramétereinek beszerzésének további akadálya, hogy az eddigi minták eredetéről sem lehet tudni semmit, az adatbázisok magánlaborok tulajdonában vannak, nem hozzáférhetőek.

Fani Hatjina (Görögország) felvetette, hogy az interneten sok téves információ kering. Ennek következménye, hogy legtöbbször a kezdők olyan technikákba fognak, amelyek teljességgel megalapozatlanok.  Javaslata szerint fel kellene építeni a hiteles információk tárházát.

Az Apimondia titkársága bejelentette, hogy elkészült “A méhészet hozzájárul a fenntartható fejlődés céljainak eléréséhez” című könyv.

A könyv online változata a neten elérhető: https://www.apimondia.com/docs/beekeeping_contributes_sdg_high_resolution.pdf

Az Apimondia vezetőségének egyetlen magyar tagjaként, Dr. Körmendy-Rácz János vett részt az ülésen.

Apimondia meeting 2020-12-05 13.25.18