Több hazai méhészet is élt a lehetőséggel, hogy részt vegyen a Szlovén Méhészegyesület által meghirdetett nemzetközi mézversenyen, ahol a fajtamézek kategóriájában Európa legjobb mézeit választják ki. Az OMME támogatásának köszönhetően a méhészek számára megkönnyítettük a benevezést, valamint az Egyesületünk átvállalta a további adminisztrációs feladatokat és a nevezési díj egy részét. Az OMME összegyűjtötte a versenymintákat, amelyeket Szlovéniába szállítottunk a héten.
A versenyre 12 hazai méhész nevezett be 14 mézmintával. A benevezett minták között 8 akácméz, 3 hársméz és 1-1 selyemfűméz, vegyes virágméz és ámorakácméz szerepelt. Az eredményhirdetés várhatóan október-novemberben lesz, az ünnepélyes díjátadó pedig decemberben lesz a szlovéniai Koperban.
Örömünkre szolgál, hogy ezzel az intézkedéssel is a hazai méhészek és mézeik nemzetközi bemutatkozását és elismerését segíthetjük! A jövőben a nemzetközi mézversenyeken való részvételt továbbra is támogatja Egyesületünk, igyekszünk mind anyagilag, mind pedig logisztikailag segíteni a versenyen induló méhészeteket.