Nyitooldalra

Tájékoztatás

Tájékoztató a Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című felhívás beadási lehetőségének átmeneti szüneteltetéséről Tájékoztatjuk a tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című (GINOP-1.2.1-16 kódszámú) felhívás esetében különösen nagy…

Mézzel-lélekkel Budapesten!

  A Mézzel-lélekkel termelői méz fogyasztását népszerűsítő kampányunk egyik kiemelkedő eseménye 2017. március 3-5-én lesz Budapesten. A három napos rendezvényre, amelynek látogatottsága várhatóan eléri a tízezret, várjuk a mézkiszerelő termelő méhészek jelentkezését. Feltétel: – 3 napos részvétel, – termelői üveg…

Szakmai kirándulás

Még két nap van a jelentkezési határidőig. Várjuk a jelentkezéseket az olaszországi szakmai útra. Meglátogatjuk Európa legnagyobb méhész szövetkezetét és a legnagyobb eszközgyártót, nem beszélve olasz méhészekről, szlovén illetve hazai bemutató méhészetekről. Regisztráljon most! Az utazással kapcsolatos felhívás az alábbiakban…

SZABAD A SZOFTVER

Tájékoztatásul közöljük, hogy 2017. február 1-től sok ezer nonprofit szervezet jogosult szoftveradományokra! Hozzájuthat a legfrissebb, legjobb jogtiszta (Microsoft, Symantec, Adobe, Google, stb.) információs technológiai (IT) eszközökhöz! CivilTech Szoftver Adományozó Program Már nem csak a közhasznú szervezetek kiváltsága a CivilTech Program!…

Őstermelői igazolványok érvényesítése

Az őstermelők 2017. március 20-ig érvényesíthetik igazolványukat annak érdekében, hogy őstermelői jogviszonyuk folyamatos legyen és az őstermelőként történő értékesítési tevékenységüket idén is jogszerűen folytathassák. Azok az őstermelők, akik hatályos, új típusú (ideiglenes vagy kártyaalapú) igazolványuk mellett még nem rendelkeznek a…

OMME Magyarország Kft-t érintő tájékoztatás

Tájékoztatjuk a tisztelt méhésztársakat, hogy 2017. február 01-től az Országos Magyar Méhészeti Egyesület 100 %-os tulajdonában lévő OMME Magyarország Kft ügyvezetőjének személyében változásra került sor. A gazdasági társaság ügyvezetői feladatait, határozatlan ideig Gál Izabella vette át. A személyi változás, a…

Mézzel lélekkel – Anyablogger video

Tisztelt Méhésztársak! A Mézzel lélekkel program keretében, a mellékelt videón Dobó Ági (anyablogger) nyújt néhány hasznos információt a termelői mézzel kapcsolatban. A videót, az alábbi linken lehet megtekinteni: https://www.youtube.com/watch?v=GOZjkNCftfs&feature=youtu.be